Nyitott szemmel aludni elsőre úgy tűnhet, mintha egy különleges képességről lenne szó, amiért fiatalabb korában az ember bármit megadott volna egy-egy átbulizott éjszaka után. Ez azonban egy olyan jelenség, amely sok ember számára okoz kellemetlenségeket éjszakánként. Az éjszakai lagophthalmus megakadályozza, hogy alvás közben akár az egyik, akár mindkét szem lecsukódjon. Ez a probléma ráadásul nem is olyan ritka, kutatások szerint akár minden 20. embert is érintheti.
Mi az oka annak, hogy alvás közben becsukjuk a szemünket?
Az alvás, mint az egyik legfontosabb biológiai folyamat, elengedhetetlen a regenerálódáshoz, a test pihenéséhez. „Az, hogy becsukjuk a szemünket alvás közben, sokkal több, mint automatikus reflex. Ez egy fontos biológiai mechanizmus, amely segíti az alvás minőségét és hatékonyságát, valamint védi és pihenteti a szemet alvás során. Alvás közben a zárt szemhéjak biztosítják, hogy a szemfelszín ne száradjon ki, védik a szemet a fizikai sérülésektől az éjszaka folyamán, valamint a fényt is blokkolják, tompítják” – mondja Dr. Nagymihály Attila, a Budai Szemészeti Központ orvos-szakmai vezetője.
Milyen jelek utalhatnak a nyitott szemmel alvásra?
Amikor nyitott szemmel alszunk, valójában semmit sem látunk. Ennek az az ok, hogy az agyunk ilyenkor ezt a funkciót kikapcsolja, szemeink nem küldenek olyan információkat az agynak, amiket ébrenlét során.. Az esetek nagy részében a legtöbben csak akkor jönnek rá, hogy éjszakai lagophthalmusuk van, amikor valaki megfigyeli őket alvás közben. Ha nincs olyan személy, aki észlelné vagy jelezné a problémát, a következő ébredés utáni tünetek is arra utalhatnak, hogy alvás közben nyitva volt a szem.
- Szemvörösség vagy irritáció
- Száraz, irritált, égő szemek
- Homályos látás ébredés után
- Száraz szem érzés minden reggel
- Könnyezés ébredés után
- Fényérzékenység
- Látásélesség romlás
De miért alszik valaki nyitott szemmel?
Nyitott szemmel való alvás hátterében számos egészségügyi ok állhat.
Proptózis (kidudorodó szemgolyó): Vannak olyan esetek, amik miatt a szemgolyó kiemelkedhet. Ekkor nagyobb felület jön létre, amelyet a szemhéjnak fednie kell. Ennek a lehetséges okai lehetnek a pajzsmirigy egyes betegségei (pl. Basedow-kór), az arc anatómiai szerkezetére ható veleszületett állapotok, fertőzések, egyes daganatos megbetegedések és balesetek.
Rövid vagy gyenge izomtónusú szemhéjak: Betegségek is okozhatja a szemhéjak megrövidülését vagy izomtónusuk csökkenését, így akadályozva a szemhéjak teljes záródását. Egyes orvosi beavatkozások, mint a szemhéjfeszesítő műtétek, a Botox-kezelések és a szem körüli zsír eltávolítása szintén negatívan hathatnak a szemhéjak záródási képességére.
Hegesedés: Fizikai trauma, kémiai égés és bizonyos betegségek (pl. Stevens-Johnson szindróma) is állhatnak a szemhéj egyes részeinek hegesedése mögött.
Alvászavarok: A különböző alvászavarokhoz (pl. REM alvászavar, alvajárás, alva evés, fogcsikorgatás) is gyakran kapcsolódik a nyitott szemmel alvás.
Stressz és szorongás: A szorongás és a fokozott stressz szintén állhat a nyitott szemmel alvás hátterében. Az alvás közbeni nyugtalanság miatt gyakrabban lép fel alvászavar, és ezzel együtt a nyitott szemmel való alvás is.
Idegi problémák: Egyes idegi rendellenességek – arcideg bénulás, stroke, Lyme-kór vagy Parkinson-kór – szintén okozhatnak nyitott szemmel alvást.
Gyógyszerek mellékhatásai: Bizonyos nyugtatók, altatók mellékhatásaként is felléphet az éjszakai lagophthalmus.
Idiopátia: Ebben az esetben nincs felderített oka a nyitott szemmel alvásnak.
Hogyan kezelhető az éjszakai lagophthalmus?
„A nyitott szemmel alvás intenzív szemszárazságot idézhet elő, mely akár gyulladáshoz, a szaruhártya károsodásához is vezethet. Az éjszakai lagophthalmus kezelésének elsődleges célja a szemszárazság javítása és a szaruhártya-gyulladás megelőzése. Akiknél szemszárazságra utaló tünetek jelentkeznek és fennáll a nyitott szemmel alvás lehetősége, elsődlegesen szemcseppet, illetve éjszakai szemkenőcs használatát javasoljuk. Súlyosabb esetekben azt tanácsoljuk, hogy éjszakára speciális kötéssel próbáljanak optimális nedvességtartalmat biztosítani a szemfelszínnek” – emeli ki Dr. Nagymihály Attila.
Az alvászavarok kezelése egyénenként eltérő lehet. Az optimális kezelési mód az alvási probléma pontos okaitól és az egyéni körülményektől is függ. Fontos, hogy szakember (neurológus, endokrinológus, szemész ) segítségét kérjük, hogy biztos a megfelelő kezelést kapjuk a problémára.