Sipekiné Elek Edit Műlencse Műtét Vélemény

Sipekiné Elek Edit Műlencse Műtét Vélemény

Sipekiné Elek Edit járt nálunk látásjavító szemlencse műtéten, megkértük, hogy meséljen az élményeiről:

“2021. év elején, egy vasárnap délben volt trifokális műlencse beültetésem. Köszönetet szeretnék mondani az összehangolt, professzionális, betegközpontú munkájukért a műlencse műtét során.??
Sajnos nagyon ritkán lehet tapasztalni ehhez hasonló őszinte, emberi hozzáállást, amit itt “kiszolgáltatva” érzékeltem az Önök csapatmunkájában. Éreztem, hogy nem lehet baj. Harmadik reggelem telik a műtét óta, és valóban tapasztalom, hogy egyre jobb lesz a látásom. A beavatkozás előtt kb. negyven évig hordtam kontaktlencsét, szemüveget felváltva. Jobb szem: -10, cyl: +1, olvasószemüveg: +1,5; bal szem: -10,25, cyl: +0,5, olvasószemüveg: +1,5. Tehát nem voltam éles szemű!

Az elmúlt három napot összefoglalva ez történt: Vidékről utaztam fel Budapestre a műtétre kb. 300 km távolságból. Vasárnap 10 óra 15 percre volt időpontom, 12 óra 30 perckor már kint voltam a műtőből. Ebből a műtét kb. 20 perc. Nem sok mindent láttam közben. Vasárnap estére a jobb szememen már tisztult a látásom, a bal szemere kb fele annyira láttam mint a jobbra. Hétfő reggelre majdnem utolérte a bal szem a jobb szemet. Ekkor már a szemcsepp betegtájékoztatóját el tudtam olvasni. Kontroll vizsgálaton rendben talált mindent Dr. Nagymihály Attila. Tanácsolta hogy használjam, dolgoztassam a szemem!
Nagyon fontos, hogy nézzünk közelre (olvassunk) és távolra is próbálgassuk a különböző távolságokat. Nekem a távoli dolgok rajzolódtak ki élesen hamarabb, köszönhető annak a 300 km-es távolságnak hazafelé. Mindent próbáltam figyelni mintha én vezetnék. Bent a lakásban van még egy kissé homályos, ködös látásom, amely ma reggelre sokat javult, még nem tökéletes, de ha ilyen ütemben megy a regeneráció, már lehet holnapra, holnaputánra ez is jó lesz.

Néhány jó tanács: Szeretném felhívni a sorstársaim figyelmét, hogy sokat segített, hogy műkönnyet is használok a felírt két szemcsepp között. A kezdeti fényérzékenység leküzdésére bent a lakásban sokat segít a sárga lencsés munkavédelmi szemüveg is.”

Kérdése van? Bejelentkezne?

Kollégáink 24 órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot!

Menü